toronyiránt

 

Ha igaz az, hogy a  folyamatos rohanás miatt a hétköznapokban nem látjuk meg a bennünket körülvevő érdekességeket, s naponta úgy megyünk el figyelemreméltó épületek mellett, hogy létezésükről sem tudunk, akkor ez az állítás különösen igaz a Csokonai utcai víztoronyra.

Bár 47 méteres magasságával az összes környező épület fölé emelkedik, az utcán közlekedő ember tekintetével ritkán találkozik.

a Rákóczi útról, a 7-es busz megállójából

Pedig 1895 óta áll ott, egy utcányira a Blaha Lujza tér nyüzsgésétől!

Első látásra nem gondolnánk, hogy víztorony. Alakja toscanai reneszánsz városházát formáz. A tervező úgy akart egy jól működő ipari létesítményt alkotni, hogy az ne rontsa – sőt, lehetőleg javítsa - a városképet, és emiatt az épület víztorony funkcióját egy quattrocento városházában rejtette el.

az Atrium Fashion Hotel tetejéről

Hogy ez a művelet jól fog sikerülni, arra maga a tervező, Kauser József volt a garancia. Amikor a megbízást megkapta, már olyan referenciát tudhatott magáénak, mint a Bazilika, melynek befejezését, Ybl Miklós halála után ő kapta feladatául.

A torony legtetején helyezkedett el a hatalmas víztartály. Alatta a toronyszárban pedig a körlépcső, amely egy henger alakú részt ölelt körül. A henger alakú részben jelenleg egy kör alakú lift található.

 a furcsa alakú lift

Ennek segítségével juthatunk fel az egykori víztartály helyére, ahol most egy tárgyaló van, nagyszerű panorámával.

New York Palota tornya a Körút zöldjével, háttérben a Hármashatár-hegy

Ami a mai ember számára a leghihetetlenebb, a víztornyot a Nagykörút alatt alagút kötötte össze a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházzal a Nemzeti Szállodán keresztül, mivel  a színház színpadtechnikai berendezése a torony víztartályából kapta a vizet. A víz nyomása segítségével emelték, süllyesztették a függönyöket és a díszleteket.

Corvintető Rákóczi úttal és Gellérheggyel

Az épület alagsori részeiben dolgoztak a díszletfestők. Itt készültek a színészek jelmezei, valamint innen indult ki a gőzfűtés csővezetéke és a színpadi zápor vízvezetéke. A Nemzeti Színháznak otthont adó épületet 1965-ben - a metró építése miatt - felrobbantották. Az alagút - legalábbis a Nemzeti Szállóig - ma is megvan.

a régi Nemzeti mögött

Az épület jelenleg a Kopint Datorg Zrt. tulajdona. A fényképek elkészítése a Kopint Datorg valamint az Atrium Fashion Hotel  közreműködésével és engedélyével volt lehetséges.


 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor látogass el a honlapomra az alábbi linkre kattintva:

www.budapestisetak.hu


Fedezd fel Budapest rejtett kincseit, jelentkezz a sétákra itt:

A lyukas zászló nyomában

Sörgyári Capriccio

Ábrahámtól Szent Antalig

írta: budapestisetak, 2011. 06. 04. - címkék: víztorony és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.